Ismerkedjünk meg az eukaliptusszal!

2020.07.21. - Herbárium

Az eukaliptusz (Eucalyptus) növény ma elsősorban Ausztráliában őshonos, mintegy 92 millió hektárnyi erdő borítja a kontinenst (ez a natív erdők által borított terület 75%-a). A legrégebbi fosszíliái meglepő módon azonban nem innen, hanem Dél-Amerikából, Argentínából származnak, még a korai eocén idejéből. Az európaiak a 16. századtól telepítették be a Földközi-tenger partvidékét, eleinte csak dísznövényként, később ipari célokra, leginkább a levelekben levő esszenciális olajok miatt és haszonfaként (egy hektár erdő húsz év alatt annyi faanyagot ad, amennyit más fák 100−120 esztendő alatt).

Napjainkban a Wallace-vonaltól nyugatra csak termesztett fajai találhatók meg, különösen sok példány nő például Spanyolországban, Brazíliában, Indonéziában és Afrikában is.  A mirtuszfélék családjába összesen több mint 700 faja tartozik. Szinte mind örökzöld, de előfordul tíz olyan észak-ausztráliai faj is, amely a nyári forróságban elhullajtja a lombját. Egyesek cserje formájúak, mások magas fákká nőnek, közülük kerülnek ki a világ legmagasabb fái is. Gyökerük széles körben felszívja a vizet, így ellehetetlenítik a környező növények túlélését, a mocsaras területek kiszárítására azonban természetes megoldási lehetőséget kínálnak.

Jótékony hatása évszázadok óta ismert, a leveléből készült teával a mediterrán vidékeken a lázas betegségek, a malária és a váltóláz tüneteit enyhítik, olaját pedig már a 19. századi brit kórházakban is használták az eszközök és a sebek fertőtlenítésére.

Levei hamvaskék vagy zöld színűek, szárölelők, a hajtásokon levélnyél nélkül nőnek. A növényről függőlegesen csüngenek, élükkel a Nap felé fordulnak, ezért az eukaliptuszerdőkben gazdag az aljnövényzet. A levelek állásával szabályozza a párologtatást is, így nyáron sem száradnak ki. Az idősebb levelek lándzsásak, akár 35-40 cm hosszúra is megnőnek, megdörzsölve pedig jellegzetes illatot árasztanak.

A növény bimbóit rügysapka borítja, nevét is innen kapta, az ókori görög eu („jó”, „jól”) és kalypto („elrejtve”) szavakból (ti. a rügysapka ténylegesen elrejti a bimbót). A sapka fedőlapja a virágnyílás napján hullik le, ekkor mutatkoznak meg a színpompás porzók, amelyekkel magukhoz édesgetik a madarakat, akik majd beporozzák őket. Virágai korong alakúak; fehérek vagy sárgák, némely fajnál vörösek. Magjait a szél szórja szét.